2023.07.05.
Az Agrárminisztérium kezdeményezésére 2016-ban, - a hungarikumok ügyéhez kapcsolódóan - indult útjára a folkTREND! program a viselet, a kézművesség, a zene, a konyhaművészet és a tánckultúra területén, azzal a céllal, hogy támogassa hagyományaink megőrzését, befogadhatóvá tételét, átörökítését a XXI. századba.
A folkTREND! program eddig a legnagyobb sikereket a viseletkultúrában érte el, legutóbb 2022 augusztusában, immár hatodik alkalommal, a Mesterségek Ünnepe rendezvénysorozat keretein belül rendeztük meg a folkTREND! – A hagyomány a régi, a stílus új című divatbemutatót.
SVÉT
A Stílusos Vidéki Éttermiség Egyesület (SVÉT) a vidéki termelők bevonásával, kiváló minőségű hazai alapanyagok használatával, magas szintű szakmai háttérrel, egy – a vidéki gasztronómia több területét - átfogó szervezet, mely tevékenységeivel: a tagság közreműködésével, a rendezvényekkel, a képzéssel és oktatással, hazai termelők és magyar alapanyagok bevonásával széles körben képes bemutatni és népszerűsíteni a vidéki gasztronómiát és vendéglátást.
Gasztronómia a folkTREND! programban
2021-től az Agrárminisztérium a Stílusos Vidéki Éttermiség Egyesülettel (SVÉT) közösen elindította a gasztro-folkTREND! projektet. Ez a kezdeményezés a klasszikus értékek „jövőbe kapcsolásáról”, azok elismeréséről szól, melynek keretében a konyhaművészetünk legnemesebb követeit keressük. A folkTREND!-díj a régi idők étkezési kultúrájának megismerését támogatja, modernebb felfogásban, ezzel új igényeket teremtünk nemzeti gasztronómiában. Ebben sokat segít, ha feltérképezzük, milyen ételeket fogyasztottak őseink, és ezeket a XXI. századi ízléshez, életformához igazítjuk.
A folkTREND! program több kategóriában is értékeli és támogatja az értékápolókat, értékteremtőket. A gasztronómiai munkában résztvevőket az Agrárminisztérium és a SVÉT közös díjjal jutalmazza. Ezt közösen, évente adjuk át az arra érdemeseknek. Az első győztest októberben, az Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállításon díjazzuk.
A gasztro folkTREND!-díj zsűrizési szempontjai:
✘ a desztinációs, illetve hazai nyersanyagok használata;
✘ a desztinációra jellemző étel/ételek megjelenése, akár modernebb változatban;
✘ a hazai bor-, sör- és pálinkakultúra megjelenítése;
✘ a desztinációs, illetve hazai termelők termékeinek folyamatos megjelenése az étterem koncepciójában (például helyi fazekas alkotásai).
A 2021-es év gasztro-folkTREND! díjazottja a Hollóköves Bisztró
2021-ben, a 80. Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállítás és Vásár (OMÉK) keretein belül adtuk át a gasztro-folkTREND! díjat.
Hungarikum helyszínen, Hollókőn fellelhető nyertes – a Hollóköves Bisztró és Kávézó - jó példája annak, hogyan kerülnek a térségre jellemző helyi alapanyagok - gombák, sajtok, húsok, mézek, lekvárok - az étlapra.
Az étterem mintaértékű abban, hogy miként kapcsolódnak össze a helyi művészeti értékek a gasztronómiával - helyi fazekasok készítik a tányérokat, helyi szövő készíti az abroszt az asztalokra -, így a térség kultúráját is megfelelő módon tudják bemutatni a betérő vendégeknek.